Igaznak bizonyultak azok a találgatások, amelyek már csütörtök este keringtek a Twitteren: Arséne Wenger ugyanis megerősítette, hogy Jack Wilshere gyógyulásában visszaesés jelentkezett a héten, az egyik edzésen.
A francia menedzser elárulta, hogy Wilshere komoly fájdalmat érzett a bokájában a szerdai tréning folyamán, s úgy döntöttek, hogy azonnal abbahagyják a gyakorlást. Wenger hozzátette, hogy az angol játékos azóta felkereste a specialistáját, s jelenleg is zajlik a vizsgálatok kiértékelése, emiatt pedig nem tudott konkrétumokat elárulni a visszaeséssel kapcsolatban.
Az angol játékos sérülésére augusztusban, az Emirates Kupa egyik meccsén derült fény, de később kiderült, hogy Wilshere már 16 éves kora óta fájlalta a bokáját. A középpályást a tavalyi évben meg is műtötték, s az elmúlt napokban a futóedzésekre már vissza is térhetett.
A játékos gyors gyógyulása a csapat orvosait is meghökkentették, s többen már úgy számoltak, hogy Wilshere az AC Milan elleni meccsen már a kezdőben is a pályára léphet. A visszatérési dátum azonban olybá tűnik, hogy tolódni fog. Bár Wenger nem tudott pontos adatokkal szolgálni, hogy mennyire súlyos a visszaesés, a pletykák szerint legrosszabb esetben Wilshere az egész szezont is kihagyhatja.
Csatlakozz Te is az ArsenalFan.hu Facebook csoportjához, hogy Te se maradj le néhány extra hírről, információról, pletykáról...
további hozzászólások megjelenitése
TitiHenry226
perzse hogy kéne Wilshere a csapatba, e idén ezt a feladatot Arteta tökéletesen megoldja, és úgy gondolom, nem kell rögtön újra bevetni, csak, amint teljesen egészséges.Jan 28. 15:49
safika
Nevetséges...Jan 27. 17:48
sosimaster
Még csak az kéne, hogy ebben a szezonban ne játsszon. Úgy kell most a mentalitása és a zsenije a pályára, mint egy falat kenyér. Arról nem is beszélve, hogy ha a teljes szezont kihagyja, akkor az EB-re sem megy...Jan 27. 17:42
ArsenalFan80
Ez hihetetlen.VERMAELEN 2.0
Jan 27. 17:14
Donz94
TitiHenry226! Elgurult a gyógyszere? Jobb is, ha idén nem játszik? Robin mellett szerintem egyértelműen a csapat húzóembere. Hihetetlen nagy szükség van rá.Jan 27. 16:38
TitiHenry226
lehet, h jobb is ha kihagyja a szezont, jövőre teljesen kipiheni magát, nyáron tud alapozni, és akkor szinte ott folytathatja, ahol abba hagyta a sérülése előtt. Kell neki a pihenő 19 évesen egy egész PL idényt lenyomni nem kis fáradtság. Szerintem jobb, ha idén már nme játszikJan 27. 15:57
PaleMaggot
Megint az Arsenal trend.Jan 27. 15:20
Donz94
Hihetetlen, hogy mi folyik itt. Egyszerűen felfoghatatlan. WE MISS YOU, JACK!Pedig nagyon szeretném, hogy Henry-val még tudjon játszani.
Jan 27. 14:54
ricsóó
én ezt egyszerűen nem értem.. csak nálunk vannak ilyenek . h játékosok egész szezonokat hagynak ki?? Rosi vermalen dudu wilshere ramsey---- ez kész--- már most elkönyvelhetjük , hogy ezt a szezont kihagyja...Jan 27. 14:27
FanofArsenal
Na ez fasza!Én viszont már annak is örülök ,hogy a szélső védőink közel vannak a visszatéréshez! Sőt Henry és Arteta is! Hétvégén nyerni kell!Jan 27. 14:19